Elismerést kaptak a mentésben résztvevő kollégáink!

A Duna fővárosi szakaszán 2019. május 29-én elsüllyedt Hableány személyhajó mentésében résztvevő kollégáink, 2019. augusztus 8-án tartott megemlékezés keretében vették át dr. Pintér Sándor belügyminiszter úr által adományozott emléktárgyakat.

Telkes Róbert igazgató úr bevezetőjében méltatta a mentésben résztvevő kollégák munkáját, kiemelve a vízügyi ágazat szerepének fontosságát a kiemelkedő színvonalon végrehajtott beavatkozásban.

Láng István úr, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője előadásában ismertette a Hableány hajó kiemelésével kapcsolatos vízügyi szakmai feladatok részleteit, összefoglalta a munkálatok során szerzett tapasztalatokat.

Ezt követően került sor a Pintér Sándor belügyminiszter úr által a Kitűző IV. hajó személyzetének adományozott emléktárgyak átadására.

  • Csengeri Lajos hajóvezető
  • Sibalin István matróz
  • Sipos József hajógép kezelő
  • Szabadi Imre hajógép kezelő
  • Visnyovszki János matróz

vehettek át munkájuk elismeréseként oklevelet és emléktárgyat, melyet Láng István főigazgató úr adott át munkatársainknak.

Az elismerésekhez gratulálunk!