Fenntartható és biztonságos élet a vízzel – miniszteri találkozó

Fenntartható és biztonságos élet a vízzel. Ez volt a jelmondata a Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság (ICPDR) február 9-én, Bécsben megrendezett miniszteri találkozójának, amelyen elfogadták a második nemzetközi Duna Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervet, valamint az első nemzetközi Duna Vízgyűjtő Árvíz Kockázat Kezelési Tervet. A tagországok képviselői által elfogadott dokumentum a következő hat évre foglalja össze a feladatokat.

Bővebben...

X. Fotóposzter pályázat a Vízről

A Magyar Hidrológiai Társaság Borsodi Területi Szervezete (MHT BTSz) és a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar (ME MFK) közös pályázati felhívása a 2016. évi Víz Világnapi Fotóposzter Pályázatra.

 

Részletek

Internetes vetélkedők, pályázatok a www.vizvilagnap.hu weboldalon

Kedves Gyerekek!


A 2016. évi nemzetközi Víz Világnap jelmondata „Vizek és mesterségek”. Az emberek amellett, hogy együtt élnek a vízzel, lépten-nyomon beavatkoznak annak „körforgásába”. Ősidők óta sokaknak a mindennapi megélhetést nyújtotta a víz; ilyen mesterség volt a halászat, az aranymosás vagy akár a révész is. Mérnökök, munkások dolgoznak nap, mint nap ma is, hogy kevésbé sújtsanak bennünket az árvizek, hogy legyen elegendő víztározó aszályos időkre, vagy akár elvezessük a túl sok talajvizet a szántóföldekről.

 

 

Bővebben

Vízügyi összefogás, sikeres térképvásárlás

Egyéni kezdeményezésből indult páratlan összefogás eredményeképp sikerült megvásárolni Beszédes József: Kapos motsárjának terve c. térképét online aukció keretén belül.

Bővebben...

Online Vízügyi Szótár

A vízgazdálkodásban használt szókincs jelentős változáson ment keresztül az elmúlt évtizedekben, ezért egy magyar-angol szakszótár összeállítása rendkívül időszerűvé vált. Közel kétévi munkát követően a GWP Magyarország Alapítvány, a vízügy elismert szakembereinek közreműködésével elkészített egy online magyar-angol vízügyi szótárt, mely 2015. július 1-jén a Magyar Hidrológiai Társaság XXXIII. Vándorgyűlésén került bemutatásra.
A szótár jelenleg mintegy 3100 szócikket tartalmaz magyar és angol megfelelő kifejezésekkel, illetve rövid magyar definícióval. A meghatározásokban szereplő, és a szótárban is definiált szakkifejezések kereszthivatkozásokat is tartalmaznak, megkönnyítve az értelmezést, melyet esetenként ábra segít.
Az egyes szakterületek: ár- és belvízvédelem, csatornázás, belterületi vízrendezés, hajózás, hidraulika, hidrobiológia, hidrogeológia, hidrológia, intézményi rendszer, ipari vízgazdálkodás, klímaváltozás, területi vízgazdálkodás, szennyvíztisztítás, vízellátás, vízépítési műtárgyak, tervezés, vízgazdaság, vízgépészet, energiatermelés, vízminőség, monitoring, vízkészlet-gazdálkodás, VKI, VGT.
A szótár elérhetősége: http://www.gwpszotar.hu/