A tervek szerint halad a Kamarás-Duna kotrása

A Kamarás-Duna fenntartási kotrása 2019 tavaszán az 1+300 – 2+000 szelvények, azaz a Vizafogó és a Petőfi-szigeti híd közötti szakaszon valósul meg.

 


A jelenlegi beavatkozással az elmúlt évek fenntartási munkálatai folytatódnak, hiszen korábban már megtörtént a Kamarás-Duna torkolati szakaszának a kotrása. Az ADUVIZIG a Kamarás-Dunán rendelkezésre álló vízmélységeket évente ellenőrzi. A jelenlegi munkálatok befejezését követően, a torkolattól a Petőfi-szigeti hídig, rendelkezésre fog állni a mellékág vízjogi üzemeltetési engedélyében meghatározott fenékszint. Ezzel a kisvizes időszakban javulni fognak a mellékág vízi-közlekedési viszonyai.

A 2019. tavaszi kotrást két fázisban valósul meg. Az első fázisban a felhalmozódott finomabb szemcséjű, szerves üledéket is tartalmazó, lazább szerkezetű iszapréteg kerül eltávolításra, majd ezt követően történik meg a keményebb mederanyag eltávolítása a tervekben meghatározott fenékszintig. A tervezett fenékszint megegyezik a Kamarás-Duna vízjogi üzemeltetési engedélyében meghatározottal. Az érintett szakaszról mintegy 16 ezer m3, szerves üledéket is tartalmazó iszapréteg kerül kikotrásra. A kikotort mederanyag a Kamarás-Duna torkolata alatt a Duna sodorvonalába, illetve a szabályozási vonalon kívülre kerül elhelyezésre, mellyel időszakosan javulnak a Duna hordalékviszonyai is.
A nagy mennyiségű szerves anyag eltávolításával – aminek a lebomlása oxigént von el a környezetből – javulhat a mellékág vízminősége, oxigénháztartása, ami kedvezően hat a mellékág élővilágára is. Összességében a kotrással és a szerves anyag eltávolításával a mellékág várhatóan „felfrissül”.
Fontos azonban, hogy a Duna mindenkori vízállása és a hőmérsékleti viszonyok olyan meghatározó tényezők, amelyektől a Kamarás-Duna aktuális vízminősége a továbbiakban is nagymértékben függeni fog.

A kivitelezési munkálatok jelenleg az első fázisban vannak, a Halászpart előtti öbölben folynak a munkálatok. A kotrás a megvalósítás tervezett ütemében zajlik. A kivitelezés a strandszezon kezdete előtt, legkésőbb 2019. május 31-ig befejeződik.

A teljes Kamarás-Duna mellékág rekonstrukciójára az ADUVIZIG koncepciótervvel rendelkezik, amely magában foglalja a teljes mellékág kotrását, rézsűlépcsők és –burkolatok felújítását, építését, a lábazati kőszórások eredeti állapotának visszaállítását, leeresztő rámpák rekonstrukcióját. A tervezett projekt a megfelelő források és támogatások rendelkezésre állása esetén valósulhat meg.