Víz Világnapi előadóülés

Az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság és a Magyar Hidrológiai Társaság Bács-Kiskun megyei Területi Szervezete 2022.03.23-án tartotta Víz Világnapi előadóülését a Türr István konferenciateremben. A rendezvény a „Felszín alatti vizek: láthatóvá tenni a láthatatlant” nemzetközi jelmondat köré épült.

Az előadóülést a területi szervezet elnöke, Zellei László nyitotta meg.
Mándity Milán műszaki igazgatóhelyettes köszöntötte a hallgatóságot, majd a víz fontosságára hívta fel a figyelmet, melyet globális és lokális szinten is szem előtt kell tartanunk. Az idei mottóhoz kapcsolódóan az előadások a lábunk alatt észrevétlenül rejtőzködő kincset, a felszín alatti vizet állították a középpontba.

A „Vízhasználatok hatása a felszín alatti vizek mennyiségi állapotára az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság működési területén” című előadás első felében Tapody Réka Orsolya felszín alatti vízkészlet-gazdálkodási referens a mezőgazdasági vízhasználatok és a felszín alatti vizek kapcsolatát elemezte összehasonlítva a talajvíz és a rétegvíz felhasználását. Rávilágított a talajvízszint csökkenésének okaira valamint arra, hogy hogyan lehet lassítani a folyamatot.

Az előadást Dukai Dávid, a Vízrajzi Osztály osztályvezetője folytatta, a működési terület északi részére fokuszálva, ahol a Kerekegyháza-Ladánybene-Lajosmizse-Méntelek térségben az utóbbi 10 évben több mint, 2 méterrel csökkent a talajvízszint. Elmagyarázta, hogy a középhőmérséklet emelkedése és az egyenlőtlenebbé vált csapadékeloszlás a felszíni párolgás növekedését, ennek következtében a talajvízszint csökkenését eredményezi. Ezek mérsékléséhez a lehetőség szerinti felszíni vízhasználatok előtérbe helyezése, illetve a klímára adaptálódott mezőgazdaság javasolt.
Az „Egy hidrogeológus mindennapjai a víziközmű-szolgáltatásban” című előadásban Csiszár Endre, a BÁCSVÍZ Zrt. hidrogeológusa beszámolt a társaság feladatairól, ellátási területéről. A felszíni és a felszín alatti vizek kapcsolatát vizsgálta kiemelve a Duna-menti területeket. Előadásában hangsúlyozta a víziközműkutak műszaki állapotfelmérésének és a kutak karbantartásának fontosságát.

A felmerült hozzászólásokat összegezve Zellei László elnök vette át a szót. Az MHT 2020-ban Pro Aqua emlékéremmel ismerte el Váradi Zsolt kiemelkedő szakmai tevékenységét, melynek utólagos átadására jelen esemény keretében került sor. A rendezvény végén a területi szervezet jelölőbizottságának megválasztása következett, mely során 3 fős bizottságot állítottak fel. Az előadóülés lezárása után a résztvevők kis frissítő mellett folytathatták szakmai beszélgetéseiket.