Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 30 943 6281
Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 30 943 6281

Az ADUVIZIG kezelésében lévő Duna-szakasz őszi kisvízi bejárása

2023. szeptember 27-én az őszi felülvizsgálatok keretein belül zajlott le az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság kezelésében lévő Duna-szakasz vízi úton való bejárása Dunaföldvár és Baja között. A szemlére meghívást kaptak az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Budapest Főváros Kormányhivatala Országos Hajózási és Hatósági Főosztályának (hajózási hatóság) képviselői is, akik az ADUVIZIG szakembereivel közösen tekintették meg a folyó érintett szakaszát, a folyamszabályozási műveket, a Dunán kijelölt nemzetközi VI/c osztályú víziutat és annak kitűzésére szolgáló eszközeit.

A folyó hazai szakaszán az elmúlt években új kitűző rendszer került bevezetésre. A hajózhatóság javítása érdekében megvalósított projektben a fejlesztések magába foglalták új kitűzőhajók és gyorsjáratú kishajók beszerzését, valamint úszó eszközpark megújítását. A szemlebizottságnak a folyamszabályozási művek felülvizsgálata mellett lehetősége volt megtekinteni az üzembe állított jeladókkal felszerelt új kitűzőrendszert. A dunai úszó jelekre rögzített kommunikációs eszközök lehetővé teszik a bóják pontos helyzetének meghatározását,   egy információs felügyeleti rendszeren keresztül pedig igazgatóságunk szakemberei azonnali értesítést kapnak az úszójelek elsodródásáról. Az úszó-, és  parti  eszközök áramellátásáról napelem gondoskodik. A szemle során a szakemberek megállapították, hogy a folyamszabályozási művek feladatuk ellátására alkalmasak és a kitűzőrendszer fejlesztésekkel új szintre lépett az ágazat.